Ugrás a tartalomra

Csizmadi Ferenc

Névváltozat(ok)
Csizmadia Ferenc
Születési hely:
Budapest
Születési idő
Lakóhely
Budapest XIII.
Foglalkozás(ok)
szállítómunkás
segédmunkás
Életrajzi megjegyzés

Munkáscsaládból származott, apja mozdonyfűtőként dolgozott. Két polgári iskolai osztályt végzett, majd tanulmányai befejezése után, 1946-tól egy évig az Északi Fűtőházban dolgozott mint vagonkirakó. Ezt követően több munkahelye volt. 1948-ban a Budapesti Büntetőtörvényszék sikkasztás, lopás és közveszélyes munkakerülés miatt 6 havi börtönre ítélte, amit a ceglédi Fiatalkorúak Országos Börtönében töltött le. 1952-ben bevonult sorkatonai szolgálatra Tatára. 1954-től a TÜSPED-nél, majd a Tatabányai Szénbányászati Trösztnél dolgozott. 1955 szeptemberében önként bevonult a honvédséghez továbbszolgálatra, 1956 nyarán szakaszvezetőként szerelt le innen. Ezután ismét gyakran váltogatta munkahelyeit, utoljára a Vegyi- és Porfestékipari Vállalatnál dolgozott. A forradalom leverése után illegalitásba vonult.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1956. november 4-én jelentkezett Budapesten a XIII. kerületi rendőrkapitányságon, hogy eleget tegyen Nagy Imre miniszterelnök rádiófelhívásának és fegyverrel harcoljon a szovjet csapatok ellen. Ezt követően csatlakozott a Rákos-patak környékén tevékenykedő fegyveres csoporthoz, itt a tagok parancsnokukká választották. A „Csizma” és „Boxi” beceneveken ismertté vált Csizmadi ettől kezdve szervezte és irányította a felfegyverzett egységet. A Váci út és a Rákos-patak kereszteződésénél őrséget állított fel, akik igazoltatták a Váci úton közlekedő gyalogosokat és gépjárműveket, a gyanús személyeket pedig előállították a parancsnokságra. Ő vezette egy kémkedéssel gyanúsított elfogott kerékpáros fiatalember kihallgatását, majd részt vett a meggyilkolásában is. November 5-én a parancsára megtámadták a Váci úton haladó szovjet páncélosokat. A harcok során a csoport tagjait megfenyegette, hogy személyesen lövi le azt a személyt, aki meghátrál. A szovjet túlerő miatt a csoport végül szétszéledt, ekkor csatlakozott a ládagyári fegyveres csoporthoz, ahol parancsnok-helyettesi beosztást kapott és tovább harcolt a szovjet és magyar egységek ellen. Miután ez a csoport is vereséget szenvedett, vezetésével három teherautónyi fegyveres Újpestre tette át székhelyét, majd az ott megjelenő szovjet tankok láttán végül letették fegyvereiket és elmenekültek.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest IV.
Budapest XIII.
A cselekmény minősítése(i)
a népköztársaság megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntette
gyilkosság bűntette
tettesként elkövetett gyilkosság kísérletének bűntette
felbujtóként elkövetett gyilkosság kísérletének bűntette
Büntetőintézkedés

1958. november 10-én a Csizmadi Ferenccel és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaiként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 1357/1958
Megjegyzés
HU ÁBTL 3.1.9. V-144174
HU ÁBTL 3.1.9. V-144174/1-2
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU BFL – XXV – 4.f.9 – 8053 – 1958