Ugrás a tartalomra

1956, Pest megye

Kapcsolódó személyi adatlapok

Balla Pál és társai bűnügye

1956. december 10-én Biksza Miklós dabasi járási párttitkár - aki korábban szovjet katonai segítséggel lefegyverezte a helyi nemzetőrséget - azzal a céllal érkezett Gyón községbe, hogy a hatályba lépett kormányrendelet alapján a községben továbbra is működő "nemzeti bizottságot" megszüntesse, és az eltávolított tanácsi dolgozókat munkába állítsa. A tanácsházán jelenlévő személyek erre indulatosan reagáltak.

Bóna Zsigmond és társai bűnügye

1956 októberében Pomázon megalakították a nemzetőrséget, amelynek Bóna Zsigmond lett a parancsnoka, a többi vádlott pedig a vezérkarban kapott helyet. November 4-én a községbe nagyobb fegyverszállítmány érkezett, hogy ezek segítségével megszervezzék a szovjetekkel szemben az ellenállást. Bóna és társai a szállítmányt elrejtették a pomázi sportotthon színháztermének dobogója alá. A karhatalmisták többször jártak Pomázon, hogy begyűjtsék a fegyvereket, ők azonban nem adták le azokat.

Czakó András bűnügye

1956 október végén Nagykátán Czakó András részt vett a járási nemzeti bizottság létrehozásában, ahol a bizottság elnökhelyettesévé választották, később tagja lett a nemzetőrségnek. Részt vett a kommunisták és baloldali személyek eltávolításáról szóló határozat meghozatalában és ezeknek a személyeknek a helyi közéletből történt eltávolításában. A határozat alapján október 30-án a járási nemzeti bizottság feloszlatta rendőrséget és a nemzetőrség vette át a feladatait. 1956.

D. Szabó Károly és társai bűnügye

Gyón községben 1956. október 28-án megválasztották a nemzeti bizottságot és a nemzetőrséget, a nemzeti bizottság elnökének Kalmár László volt jegyzőt, helyettesének D. Szabó Károlyt választották, és a gyóni MDP által október 23-án létrehozott kommunista irányítású polgárőrséget megszüntették. A nemzeti bizottság október 30-ai első ülésén elbocsátották a tanácsi dolgozókat és átvették a községi tanács végrehajtó bizottságának hatáskörét. A nemzetőrség felfegyverzésére D. Szabó Károly néhány társával a Dabasi Járási Rendőrkapitányságra ment, ahonnan fegyvereket hoztak.

Fehér István és társai bűnügye

Budakeszin 1956. október 23-t követő napokban megalakult a nemzetőrség és a a nemzeti bizottság.  Október 25-én a Márity László vezette forradalmi csoport néhány tagja behatolt az MDP helyi szervezetének épületébe és onnan néhány céllövő puskát és kézigránátot zsákmányoltak. Másnap szintén fegyverekért vonultak Sziklai Sándor honvéd ezredes házához, ahol az ezredes az apósával és Kiss Lajos ismerősével tartózkodott.

Szmrek Benjámin és társai bűnügye

1956. október 28-án Sári községben a volt tulajdonosok megkezdték a földműves szövetkezeti vendéglőből a korábban tulajdonukat képező felszerelési és berendezési tárgyaik elvitelét, amiben a vádlottak is segédkeztek. Ezt követően Farkas Pál vezetésével a vádlottak egy részben felfegyverkezett csoport tagjaiként megtámadták és lefegyverezték a helyi rendőrőrsöt. Ezután másokkal kiegészülve megtámadták a honvéd kiegészítő parancsnokságot is és fegyvereket zsákmányoltak.