Ugrás a tartalomra

az Amerikai Egyesült Államok hírszerzése

Kapcsolódó személyi adatlapok

Dóczy László és társai bűnügye

Az amerikai titkosszolgálat (CIC) ügynöke, Wojczek Sándor 1949. május és július között Leksz András és Bohn Alfréd közvetítésével Budapesten és Csepelen több demokráciaellenes szervezkedést egybefogva hírszerző csoportot hozott létre katonai, államvédelmi, gazdasági és közlekedési információk megszerzésére. A csoport tagjainak többsége a II. világháború alatt szovjet hadifogságba esett, a csoport egyik vezetője Dóczy László volt.

Dudás Sándor és társai bűnügye

Dudás Sándor 1951. január 17-én jogellenesen Ausztriába távozott, ahol együttműködést vállalt az amerikai titkosszolgálattal (CIC), majd ügynökük, Visnyei Sándor utasítására több ízben visszatért Magyarországra. Itt öccsével, Imrével és üzlettársukkal, Bozsidár Arzén Sándorral hírszerző csoportot hoztak létre katonai és a Danuvia Gépgyárra vonatkozó haditermelési adatok megszerzése céljából. Dudásék ezen kívül fegyveres szervezkedést akartak előkészíteni, az engedély nélkül a lakásaikon tartott lőfegyverek felhasználásával.

Dudosits József és társai bűnügye

Dudosits Józsefet 1949 augusztusában felkérte Medgyesi Mihály, aki ekkor illegálisan tartózkodott Magyarországon, hogy folytasson kémkedést az amerikai és a francia hírszerző szervek részére. Dudosits ezt elvállalta, majd a tevékenységbe rokonait és ismerőseit is bevonva a megszerzett katonai, politikai és gazdasági adatokat továbbította megbízóinak.

Farkas Ferenc és társai bűnügye

Farkas Ferenc ötödmagával egy fegyveres csoportot szervezett, amely 1951. március 3-án sikertelenül próbált egy repülőgép eltérítésével Nyugatra szökni. Farkas 1951 áprilisában más módon Ausztriába szökött, ahol együttműködést vállalt az amerikai titkosszolgálattal (CIC) és a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségével. Megbízásukkal 1951 decemberében visszatért Magyarországra és 12 személyt beszervezve hírszerző hálózatot hozott létre, amely a magyar fegyveres erőkre vonatkozó adatokat, valamint lőfegyvereket és lőszereket gyűjtött.

Felkey József és társai bűnügye

Felkey József 1947 végétől az 1948 szeptemberi letartóztatásáig mint a honvédelmi miniszter B-lista miniszteri biztosának helyettese, katonai titkoknak minősülő adatokat szerzett meg és szolgáltatott ki apósa Matolcsy Attila számára, aki az információkat az amerikai katonai hírszerzéshez továbbította. Vállalta továbbá, hogy másokat is beszervez kémszolgálatra. Sikerült a feladatra megnyerni Dusárdy József őrnagyot, aki vállalta a hírszerzői megbízatást, amellett további tagok beszervezésére is vállalkozott.

Fodor Gyula bűnügye

Fodor Gyula 1949. május 11-én jogellenesen Ausztriába távozott, ott a brit titkosszolgálatnak (FSS) katonai titkokat adott át. 1950 márciusában az amerikai titkosszolgálattal (CIC) együttműködésben vállalta, hogy részükre további katonai információkat szerez, illetve ügynököket szervez be, majd illegális úton visszatért Magyarországra.

Földesi Tibor és társai bűnügye

Szegeden 1956 októberében Perbíró József egyetemi tanár vezetésével megalakult a „Szegedváros Forradalmi Bizottmánya”, amelybe a kisipari termelőszövetkezetek intézőbizottsága Földesi Tibort delegálta. Földesit a bizottmány egyben az elnökségbe is beválasztotta, majd megbízták, hogy ellenőrizze a BM belső karhatalom pénzfelvételének korábbi jogszerűségét, és derítse fel a nyugati rádióadásokat zavaró állomás hollétét.

Gábor István és társai bűnügye

1949 elején Kremzow Frigyes volt katonatiszt illegális mozgalmat hozott létre Barabás, Révaranyos és Kisar térségében. A szervezkedéshez 1949 szeptemberében csatlakozott a környékről származó, Budapesten tanuló Kozák István orvostanhallgató révén Klimics István csepeli munkás is, aki 1949 elejétől a Rákosi Mátyás Művek dolgozói között a budapesti brit követség megbízásából propaganda anyagokat terjesztett. Az 1949 júliusában Ausztriába szökött és ott az amerikai titkosszolgálattal (CIC) együttműködést vállaló Gábor István volt szatmárcsekei rendőrőrmester 1949.

Gazdag László és társai bűnügye

1950-től Jelencsics Géza az Egyesült Államok hírszerző szervezetének (CIC) megbízásából tizenöt esetben jött át Ausztriából Magyarországra különféle feladatokkal. Útjai során rokonaiból, korábbi barátaiból kémrezidentúrát szervezett a Magyarországra vonatkozó katonai, gazdasági és politikai adatok megszerzésére. Giczi Ödön, Gazdag László, Benes Jenő, Bartók Sándor és Kovács Dezső későbbi vádlottak rendszeresen szolgáltattak ki ilyen adatokat Jelencsics számára, aki a magyar kémszervezet tagjaival a Szabad Európa Rádión keresztül tartotta a kapcsolatot.