Ugrás a tartalomra

BM II/8-b. alosztály

Kapcsolódó személyi adatlapok

Karabélyos Imre és társai bűnügye

1944 novemberében a nemzeti ellenállás megtörése érdekében egy különleges nyomozati szervet hoztak létre a Nemzeti Számonkérés Szervezetét, melynek feladata volt az ország területén mindennemű politikai természetű ügyben a nyomozás és felelősségrevonás végrehajtása. Karabélyos Imre csendőr őrnagyot bízták meg a nyomozó osztály vezetésével. Amikor átvette a hivatalát az osztályon már folyamatban voltak a Bajcsy-Zsilinszy Endre által vezetett Nemzeti Ellenállási Mozgalom, a főiskolások ellenállási szervezete és más ellenállási szervezetek, mozgalmak elleni eljárások.

Szántó Farkas Béla és társai bűnügye

Pestlőrincen 1956. november 4. és 8. között Szántó Farkas Béla honvéd főhadnagy vezetésével egy fegyveres csoport a birtokukba került két közepes és egy könnyű légvédelmi ágyúval tüzet nyitott a szovjet katonai egységekre és repülőgépekre. Szántó Farkas szervezte meg a csoport tüzelőállásait is, amelyek november 4-én a Béke téren, majd másnaptól a régi temetőnél voltak. A tűzharcokban harcképtelenné tettek egy szovjet tehergépkocsit és elfogtak két szovjet katonát, akiket átadtak a Corvin közi parancsnokságnak. Később kilőttek egy szovjet harckocsit is, L.

Tutsch József és társai bűnügye

1956. október 23-a után Pestlőrincen négy egymástól független fegyveres csoport alakult, viszont ezek a csoportok közösen vettek részt az MDP XVIII. kerületi székházának elfoglalásában. A kerületben két barikádot építettek azzal a céllal, hogy megakadályozzák a szovjet fegyveres erők mozgását. A barikádoknál több esetben került sor fegyveres harcra. A szovjet beavatkozást követően a fegyveres csoportok nagy része nem folytatta az ellenállást.