Ugrás a tartalomra

BM Pestmegyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztály vizsgálati alosztálya

Kapcsolódó személyi adatlapok

D. Szabó Károly és társai bűnügye

Gyón községben 1956. október 28-án megválasztották a nemzeti bizottságot és a nemzetőrséget, a nemzeti bizottság elnökének Kalmár László volt jegyzőt, helyettesének D. Szabó Károlyt választották, és a gyóni MDP által október 23-án létrehozott kommunista irányítású polgárőrséget megszüntették. A nemzeti bizottság október 30-ai első ülésén elbocsátották a tanácsi dolgozókat és átvették a községi tanács végrehajtó bizottságának hatáskörét. A nemzetőrség felfegyverzésére D. Szabó Károly néhány társával a Dabasi Járási Rendőrkapitányságra ment, ahonnan fegyvereket hoztak.

Garamszegi Alfréd és társai bűnügye

Garamszegi Alfréd 1956. október 27-én Budapesten csatlakozott a Baross tér 19. szám alatt működő fegyveres csoporthoz. Parancsnoki utasításra több társával együtt – köztük Makádi Jánossal – volt államvédelmi beosztottak lakásán kellett házkutatást tartaniuk és a belügyi dolgozókat őrizetbe kellett venniük. Garamszegiék a házkutatások során készpénzt és több értékes holmit magukhoz vettek, amiket az egyik társának lakására vittek. Garamszegit a Baross téri felkelők letartóztatták, miután megtudták, hogy a házkutatás során kifosztották a lakásokat.

Kampf István és társai bűnügye

1956. október 24-25-én Dunakeszin megalakult a nemzetőrség. Első teendőik közé tartozott a helyi rendőrség lefegyverzése, a szovjet hősi emlékmű ledöntése, illetőleg megtámadtak több helyi üzemet is. A Dunakeszi Vagongyár védelmét október 27-ig Kampf István hadnagy parancsnoksága alatt a 33. honi légvédelmi tüzérezred látta el sikeresen, később felettesei utasítására egységével visszatért az ütegállásba.