Ugrás a tartalomra

munkaszolgálatosok

Kapcsolódó személyi adatlapok

Grabits Kornél bűnügye

Grabits Kornél 1942 júniusától 1943 januárjáig a 101/5. számú munkaszolgálatos század parancsnok-helyetteseként teljesített katonai szolgálatot. A keleti fronton a munkaszolgálatosokkal kegyetlenül bánt, beosztottjait is erre utasította. Közbenjárására létrejött az ún. leprás szakasz, ahova csak beteg munkaszolgálatosokat osztottak be, mivel munkateljesítményükkel elégedetlen volt, ezért megtagadta tőlük az élelmet és az orvosi ellátást. Tevékenysége nyomán a század 260 fős létszámából 22 fő maradt életben.

Juhász Pál és társa bűnügye

Juhász Pál tartalékos főhadnagy 1942 októberétől a Szegeden állomásozó 5/4. számú munkásszázad parancsnokaként teljesített szolgálatot. A repülőtér építkezésén dolgozó munkaszolgálatosokkal szemben kegyetlenül viselkedett, a megadott kedvezményeket megvonta, pihenés nélkül dolgoztatta őket, a csomagokat és a szabadságokat letiltotta. 1943 júliusában a munkásszázadot Borba vezényelték, a menet során a keretlegénység Juhász parancsára állandóan bántalmazta a munkaszolgálatosokat. 1944 szeptemberében a század Borból elindult Magyarországon keresztül Németország felé.

Kalina András bűnügye

Kalina András 1942-ben a keleti fronton a 101/29. számú munkásszázad parancsnokának, dr. Hammer Ferenc főhadnagynak a tiszti szolgájaként szadista módon kegyetlenkedett a munkaszolgálatosokkal. Két személyt olyan súlyosan bántalmazott, hogy azok később belehaltak a sérüléseikbe.

Kiss Géza bűnügye

Kiss Géza 1943 első hónapjaiban az ukrajnai Nyezsinben két munkaszolgálatost megkorbácsolt, majd agyonlőtt. Több munkaszolgálatost saját kezűleg súlyosan bántalmazott, vagy bántalmazásukra parancsot adott.

Radimszky László és társai bűnügye

1944. október 15-én Horthy Miklós proklamációjának elhangzása után Radimszky László több nyilas pártszolgálatossal Budapestre vonult a városmajori főhadiszállásra, ahol fegyverekkel és kézigránátokkal látták el őket. Az október 16-i nyilas hatalomátvétel után Gyálligetre irányították őket az ott állomásozó négy zsidó munkásszázad őrzésére, ahol a parancsnok Kertész Lajos nyilasvezető volt. Kertész felhívására Bodorkós Károly, Botos Imre és Radimszky önként jelentkeztek annak a két személynek a kivégzésére, akik pénzt gyűjtöttek a velük emberségesen bánó szakaszvezető részére.

Tóth Ruggiero Ödön bűnügye

Tóth Ruggiero Ödön 1942 tavaszán Nagykátáról a Don felé vonuló 101/3. tábori munkásszázad szolgálatvezetője, majd később parancsnok-helyettese volt hadapród őrmesteri rendfokozatban. Szovjet hadműveleti területen az alá beosztott munkaszolgálatosokkal kegyetlenkedett, a rossz bánásmód és a gyenge élelmezés következtében legyengült és munkaképtelen munkaszolgálatosokat válogatott módon büntette. Volt, hogy támadás esetén nem engedte be őket az óvóhelyre, emiatt kb. 15 munkaszolgálatos meghalt és több megsebesült.

Zsíros Mihály és társai bűnügye

1944. október 16-án, a nyilas hatalomátvételtől kezdve Pestszentimrén Zsíros Mihály, a Nyilaskeresztes Párt helyi szervezetének vezetője és párttársai teljhatalommal átvették a közigazgatás és a rendvédelmi szervek irányítását. Csordás János felügyelete alá kerültek a Budapestről érkezett, védelmi munkálatokra kirendelt zsidó munkaszolgálatosok, akiket eleinte a szabad ég alatt, később a Jenő utcai iskola épületében helyeztek el. Az őrzésükre kirendelt helyi fegyveres pártszolgálatosok kegyetlenkedtek velük, bántalmazták őket, élelmezésükről alig történt gondoskodás.