Ugrás a tartalomra

Kollár Sándor

Születési hely:
Jászfényszaru
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Születési idő
Lakóhely
Tura
Pest vármegye
Foglalkozás(ok)
földműves
alkalmi munkás
Életrajzi megjegyzés

Hat elemi osztályt végzett. Eleinte 5 hold bérelt földön gazdálkodott, majd alkalmi munkákból tartotta el magát és családját. Terménylopások miatt többször elítélték.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1944 novemberében Tura község határában lévő Homoktanyán élő Kollár Sándor a községen átvonuló magyar katonáktól civil ruháért cserébe két lovassági karabélyt kapott lőszerrel együtt, amelyeket elrejtett. Nem sokkal később, amikor a községet elérte a szovjet hadsereg, egy Alexander keresztnevű szovjet katona kért nála egy rövid időre szállást. Amikor a katona végleg elhagyni készült a házat, Kollár – a katona meleg ruhájáért – több fejszecsapással megölte őt és a holttestet a házától nem messze eltemette. 1947 októberében az egyik fegyverét magához vette és azzal a céllal ment ki a káposztaföldekre, hogy korábbi haragosát, Gólya Sándor mezőőrt lelője. Tévedésből azonban Bazlik Mihály turai lakost találta el, akit halálosan megsebesített.

A cselekmény helyszíne(i)
Tura
Pest vármegye
A cselekmény minősítése(i)
szándékos emberölés bűntette
gyilkosság bűntette
fegyverrejtegetés bűntette
Büntetőintézkedés

1950. május 11-én a vele szemben indított büntetőper során jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 686/1950
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-65109
HU MNL OL – XX.5.b – B.V. 5913/1950