Ugrás a tartalomra

rögtönítélő bíráskodás

Kapcsolódó személyi adatlapok

Rohling Ágoston bűnügye

Rohling Ágoston még a második világháború előtt szerzett egy 6 mm-es flóbert puskát 310 darab tölténnyel. 1945-ben vásárolt egy ismeretlen személytől egy 9 mm-es Beretta gyártmányú pisztolyt 75 darab lőszerrel. Ezeken kívül vadászfegyver és német hadipuska alkatrészekkel, 10 kg ólomsöréttel és lőszer gyártására való eszközökkel is rendelkezett. Mindezeket a házában rejtegette. A fegyvereket egy újabb világháború kitörése esetén a demokratikus erők ellen akarta használni. Kommunista- és szovjetellenes röpcédulákat készített, majd 1950. április 15-én szétszórta azokat Kónyban.

Schiff János bűnügye

Schiff János 1956. október végén Csepelen belépett a nemzetőrségbe. November 6-án és 7-én az Ady Endre utca és a Szép út kereszteződésében kialakított lőállásból a társaival együtt felvette a harcot az odaérkező szovjet csapatokkal. A túlerő miatt a csoport feloszlott, a nemzetőrök eldobálták fegyvereiket. Az egyik társa – Schiff jelenlétében – pisztolyát a hozzávaló öt darab lőszerrel együtt egy csepeli KÖZÉRT épülete előtt rejtette el. Schiff 1957. január közepén – már jóval a rögtönbíráskodásról szóló rendelet hatályba lépése után – megkereste a pisztolyt és hazavitte.

Tóth György bűnügye

Tóth György még 1945 előtt szerzett egy hibás golyós puskát és egy rossz állapotú vadászpuskát, ezeket elrejtette házának gazdasági épületében. 1948-ban a vadászpuskára kiadott engedélyét bevonták, ezért azt a fegyverét leadta a hatóságoknak, a hozzá tartozó lőport, sörétet, töltényeket azonban megtartotta magának. 1957. március 4-én gyepűzés közben talált két géppisztolyt, két tárat és 109 darab pisztolytöltényt, amiket a házában elrejtett. Meg nem állapítható időben 60 darab puskatöltény és egy gázálarc került a birtokába, amiket szintén lakásán tartott.