Ugrás a tartalomra

Mikulich Tibor

Névváltozat(ok)
Mikulits Tibor
Mikulics Tibor
Születési hely:
Rákospalota
Budapest XV.
Születési idő
Lakóhely
Székelykeresztúr
Románia
Foglalkozás(ok)
katonatiszt
gyógyszerész
Életrajzi megjegyzés

Polgári családból származott, édesapja MÁV tisztviselő volt. A gimnáziumi érettségi után 1936-ban Ludovika Akadémiát végzett, majd hivatásos tisztként szolgált Veszprémben, Komáromban, később Kassán és Ungváron. 1942-ben betegsége miatt kérésére leszerelték, azonban 1944-ben visszahelyezték Ungvárra páncéltörő szakaszparancsnoknak. 1943-ban katonai szolgálata alatt kezdte meg tanulmányait az Orvostudományi Egyetem Gyógyszervegyészeti Karán, ahol 1946-ban szerzett diplomát, majd Romániába költözött. 1948-ban tudomást szerzett arról, hogy Magyarországon eljárás indult ellene, ezért 1958 nyaráig illegalitásban élt, amikor a Román Népköztársaság állambiztonsági szervei letartóztatták és 1959 januárban átadták a magyar hatóságoknak. 

Őrizetbevétel ideje
Őrizetbevétel ideje megjegyzés
1958. június 11-én tartóztatták le a román állambiztonsági szervek, majd a magyar hatóságok 1959. január 28-án helyezték előzetes letartóztatásba.
Terhére rótt cselekmény

Mikulich Tibor 1944 novemberében Nagy Jenő ezredesen keresztül kapcsolatba került a Magyar Ellenállási Mozgalommal. Miután a mozgalomról több értékes információt szerzett, erről jelentést tett a Honvédelmi Minisztérium nemzetvédelmi osztályának. A feljelentést onnan a Nemzeti Számonkérés Szervezetéhez továbbították. 1944. november 22-én a nyomozók az ellenállási mozgalom vezetőit és több tagját letartóztatták, majd kegyetlen vallatások után kivégezték. Mikulich hozzásegítette a nyomozókat a letartóztatott személyek felfedésében, beazonosításában.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest
A cselekmény minősítése(i)
emberek törvénytelen megkínzása és kivégzése által elkövetett háborús bűntett
Büntetőintézkedés

1959. október 2-án a Karabélyos Imrével és társaival szemben indított bűntetőper II. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 1140/1959
Megjegyzés
1947. május 22-én a HM Katonapolitikai Csoportfőnökség Elhárító Osztálya már elfogadó parancsot adott ki az ismeretlen helyen tartózkodó Mikulich Tibor ellen háborús bűntett miatti bűnügyben.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.2.1. I/8. 3/1511.
HU ÁBTL 3.1.9 V-119614
HU ÁBTL 3.1.9 V-145705
HU ÁBTL 3.1.9 V-145705/1.
HU ÁBTL 3.1.5 O-11202
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma