Földműves családból származott. A hat elemi osztály elvégzését követően kovácsinasnak állt. 1918 májusában bevonult katonának, a háború végeztével leszerelt. 1927-ben önként jelentkezett a csendőrség kötelékébe, ahol a főtörzsőrmesteri rendfokozatot érte el. 1935-től csendőrnyomozóként szolgált Szombathelyen, majd 1939-től Székesfehérváron. 1941-ben kinevezték a tótmegyeri csendőrőrs parancsnokának. A front közeledtével elhagyta állomáshelyét és Németországba távozott, ahol amerikai hadifogságba esett. A fogságból 1945 novemberében tért vissza Magyarországra. Sümegen, később Sárváron élt, alkalmi és fizikai munkából tartotta el magát. 1951-től a sárvári Magtisztító Vállalatnál dolgozott karbantartó lakatosként.
Csendőrnyomozóként részt vett baloldali személyek elleni nyomozásokban is. 1938-ban ő vezette Nagylengyelben a Nyári Bélával és társaival szemben folytatott nyomozást. A kihallgatások során napokon keresztül súlyosan bántalmazta az őrizetbe vett személyeket.
Az 1944 októberi nyilas hatalomátvételt követően a tótmegyeri csendőrőrs vezetőjeként együttműködött a Nyilaskeresztes Párt helyi vezetőivel. A közös razziák során a csendőrök és a pártszolgálatosok zsidó személyeket és katonaszökevényeket vettek őrizetbe. 1945 elején Pongrácz parancsára egy zsidó személyt és három elfogott katonaszökevényt törvénytelenül kivégeztek.
1959. augusztus 25-én a Pongrácz Jánossal és Izsó Andrással szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU ÁBTL 3.1.9. V-145614
HU ÁBTL 3.1.9. V-145614/2
HU ÁBTL 4.1. A-1114