Értelmiségi családba született, apja pénzügyőr, majd könyvelő volt. 1928-ban érettségizett a hajdúnánási református reálgimnáziumban, 1933-ban a debreceni egyetem jogi karán szerzett végbizonyítványt, majd 1938-ban doktori címet. Közben bevonult tényleges katonai szolgálatra, majd továbbszolgálatot vállalt. Leszerelése után, 1932-től Jánoshalmán a helyi közigazgatásban különböző beosztásokban dolgozott. 1940-től a bajai vármegyeházán volt közigazgatási gyakornok. Később Zomboron, majd Baján lett aljegyző. 1943 novemberében ismét bevonult katonai szolgálatra. 1945 áprilisában tartalékos főhadnagyként szovjet fogságba esett, ahonnan 1947 júliusában tért haza. Ezután a jánoshalmai járási főjegyzőségen alkalmazták. Innen politikai magatartása miatt elbocsájtották. 1949 szeptemberétől egy jánoshalmai ügyvédnél lett ügyvédjelölt. 1952 júniusa és 1953 ősze között rendőrhatósági felügyelet alatt állt a közellátás érdekének veszélyeztetése miatt, kitiltották Mélykút községből és törölték az ügyvédjelöltek névjegyzékéből. Ezt követően alkalmi munkákból élt. 1954 nyarán újból felvették ügyvédjelöltnek. 1957 februárjában közbiztonsági őrizet alá helyezték.
1956. október 26-án Jánoshalmán tüntetést szervezett, amelyen beszédet akart mondani, azonban letartóztatták. Miután a tömeget arra kérte, hogy menjenek haza, szabadon engedték. Ezt követően a községben megalakult „forradalmi bizottság” titkára lett, s vezetésével 19 pontból álló követelést fogalmaztak meg, amelyet továbbítottak a kormány felé. Nyilvános gyűléseken és a „forradalmi bizottság” ülésein rendszerellenes és a kommunista párt ellen lázító beszédeket mondott. 1956. november 4-én a község lakóit mozgósították a szovjet csapatok ellen, ekkor mintegy 300 embert fegyvereztetett fel, de harcra végül nem került sor.
1957. november 27-én a Szobonya Zoltánnal és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
1989-ben exhumálták és Budapesten az Új köztemetőben helyezték végső nyugalomra.