Édesapja munkásember, kazánfűtő volt. Négy középiskolai osztályt végzett, majd lakatosnak tanult. Az érettségit magánúton tette le. 1926-ban bekapcsolódott a munkásmozgalomba, szorosan együttműködött a román kommunista párttal. 1932-ben beiratkozott a bukaresti műszaki egyetem gépészmérnöki szakára. 1934-ben letartóztatták, majd munkásmozgalmi tevékenység miatt 5 évi és 6 havi börtönre ítélték. 1939-ben szabadult, egyetemi tanulmányait nem tudta befejezni. 1940-ben áttelepült Magyarországra. 1944-ben csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz Budapesten, ősszel Moszkvába küldték, hogy a magyar kormány megbízásából a háborúból való kilépésről tárgyaljon. A háború után diploma nélküli mérnökként dolgozott. Tagja lett Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának, ahova kisgazdapárti programmal választották be. 1946 végén letartóztatták, mert állítólag aktív tagja volt a Magyar Testvéri Közösségnek. A vád azonban nem igazolódott be, ezért letartóztatását 1947. május 16-án megszüntették. Három nap múlva azonban antidemokratikus tevékenység miatt internálták, ezt 1948. április 14-én megszüntették, egyben rendőrhatósági felügyelet alá helyezték. 1948. november 24-én ismét internálták, mert állítólag külföldi hatalom képviselői számára politikai és gazdasági jellegű adatokat adott. 1951. április 17-én átadták a román hatóságoknak, hogy kivizsgálják a romániai munkásmozgalomban végzett feltételezett besúgói tevékenységét. 1954. május 1-jén a román hatóságok visszaadták a magyar hatóságoknak, akik szabadlábra helyezték. A Budapesti Hűtőgépgyárban helyezkedett el lakatosnak. 1956 augusztusában a BM Rehabilitációs Bizottsága megállapította, hogy 1948-tól alaptalan vádak alapján internálták.
1956. október 27-én és 28-án a Széna téren beszédet mondott az ott tartózkodó tömegnek, javasolta egy kerületi nemzeti bizottmány megválasztását. Október 29-én megválasztották az akkor megalakuló II. kerületi nemzeti bizottmány elnökének. Javaslatára Szabó Jánost megválasztották Széna téri felkelők katonai parancsnokának.
Még aznap a Szabad Nép székházába ment, ahol az Országos Nemzeti Bizottmány elnökeként lépett fel, így az épületet megszállva tartó fegyveres csoport elismerte legfőbb vezetőjének. Az ott dolgozók segítségével megszerkesztette a Magyar Függetlenség nevű újságot, amely első száma másnap jelent meg, benne Dudás 25 pontba foglalt politikai követeléseivel és az általa vezetett Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány (MNFB) felhívásával.
Október 30-án a Parlamentben tárgyalt Nagy Imre miniszterelnökkel és ismertette vele az MNFB követeléseit, benne a kormány átalakítására vonatkozó igényét.
A székházban állomásozó, de alvezérei általa irányított fegyveresek államvédelmi beosztottakat, pártfunkcionáriusokat és párttagokat tartóztattak le. November első napjaiban még több fegyvert szerzett számukra az Országos Rendőrkapitányságtól.
November 3-án részt vett az egységes karhatalom megalakítására vonatkozó döntéshozatalban, ettől kezdve a fegyveres csoportok közvetlenül a nemzetőrség ellenőrzése alá kerültek.
Az általa szerkesztett újság további számaiban megjelenő uszító hangú felhívások és cikkek tovább fokozták az utcára vonuló tömegek és a fegyveresek hangulatát.
November 3-án a kormány intézkedése alapján utasítást adott a Szabad Nép székházában állomásozó egységeknek a szovjet hadsereggel szembeni fegyveres ellenállásra. Másnap azonban a Kopácsi Sándorral folytatott beszélgetés után parancsot adott a kilátástalan harc beszüntetésére.
1957. január 14-én a Dudás Józseffel és társával szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. t. – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU ÁBTL 3.1.9. V-76898/1-2